• Kezdőlap
    • A sématerápiáról
    • Páros konzultációk
    • Várandósság
    • Szülés
    • Babázás
    • Hasznos linkek
    • Blog
    • Szakmai bemutatkozás
    • Képzettség
  • Kapcsolat
Menu

Keszthelyi Viktória

4 Harmincad utca
Budapest, , 1051
06702438500

Your Custom Text Here

Keszthelyi Viktória

  • Kezdőlap
  • Sémakonzultáció
    • A sématerápiáról
    • Páros konzultációk
  • Perinatális beszélgetések
    • Várandósság
    • Szülés
    • Babázás
    • Hasznos linkek
    • Blog
  • Rólam
    • Szakmai bemutatkozás
    • Képzettség
  • Kapcsolat

Bali dúlaszemmel

February 20, 2020 Viktoria Keszthelyi
20190226_110642.jpg

„Véletlenek” összjátéka úgy hozta, hogy kísérője lehettem egy igencsak multikulturális szülésnek. A balinéz-hindu Balin, egy kis muszlim klinikán muszlim anyuka és amerikai apuka gyönyörű kisbabája született, egy kis magyar dúlai támogatással. :)

Változások Indonéziában

Sok szépet hallottam/olvastam Baliról szülés témában: tradicionális balinéz szüléskísérők (dukunok), medikális szülészeti képzettséggel is rendelkező, otthonszülést is kísérő körzetes bábák (bidanok), no és persze Robin Lim, a nemzetközi elismerésnek örvendő, karizmatikus bába születésháza, a Bumi Sehat, Ubudban…

Ahogy kicsit jobban utánanéztem, láttam, hogy a számok Balin is azt mutatják, hogy a szülés egyre inkább intézményesül. (Indonéziában 1986 és 2012 között az intézményben történő szülések száma 22%-ról 73%-ra nőtt — azóta bizonyára még inkább; és a gazdagabb Balin még kifejezettebben.) A nők, akikkel beszéltem (persze ez egy bizonyos réteg, akik tudnak egyáltalán angolul), egytől-egyig úgy nyilatkoztak, hogy ők már kórházban fognak szülni, és az ismerőseik is ezzel a lehetőséggel élnek, bármekkora anyagi terhet jelentsen is.

Ahogy olvasgattam, az is kiderült, hogy a kormányintézkedés, melynek szellemében minden lakott településre telepítettek bábát (ez nagyon feltűnő, ahogy ide-oda megyünk, mindenhol ott a 'bidan' tábla), messze nem az otthonszülések támogatásáról szól, inkább a születésszabályozás hatékonyságnövelését szolgálja, persze azért a várandósgondozás mellett. A három faluban, ahol vannak kapcsolataim, senki sem ismert már dukunt, akivel őssze tudott volna hozni, hogy így is ismerkedhessem a tradícionális balinéz szüléskísérés mibenlétével. (A Bumi Sehat-ba persze azért eljutottam, erről mesélek majd egy másik bejegyzésben…)

Örömteli módon, a közegészségügyi ellátást javító intézkedéseknek köszönhetően drasztikusan csökkent a perinatális mortalitás és morbiditás, bár az anyai halálozások számán még így is van mit dolgozni. Anomáliaként viszont megjelent néhány kifejezetten szomorú jelenség.

Például a császármetszések gyakoribbá válása itt is megfigyelhető. Az 1986-os 2% 2012-re 16%-ra nőtt Indonéziában, az “elegánsabb“ kórházakban pedig 25%-ra. Részben ez annak tulajdonítható, hogy többek számára válik elérhetővé a szükséges császármetszés. Azóta viszont kezd átesni a dolog a ló másik oldalára: mára vannak olyan intézmények és orvosok Balin (különösen a privátak között) ahol 70-90% a császármetszések aránya. A csaszárarányok növekedésének általános okai mellett van néhány helyi sajátosság:

  • Ázsia több országában is megfigyelhető (és nemcsak a császárral, nahem a tápszeres táplálással kapcsolatban is), a gazdagódó rétegeknél az az észlelés, hogy a szülés (vagy a táplálás) ezen módja kiváltság, anyagi javakkal megváltható luxus. Van olyan orvos, aki ezt a gondolatkört olyan kijelentésekkel támogatja, hogy “a hüvelyi szülés az egyszerű falusi asszonyoknak való”.

  • Keleten kulturálisan nagyobb jelentőséget tulajdonítanak a “szerencsés” születési számoknak is — pl. 2012.12.12-én jelentősen megugrott a műtétszám.

  • Az anyák és a családok zöme nem részesülszervezett perinatális oktatásban.

  • A becslések szerint pl. Ausztráliában 200 szakorvos jut egy páciensre, míg Indonéziában ez az arány 5 per 100.000. Ennek következtésben a műtétekhez szükséges előkészületi idők is hosszúak, így hamarabb kell meghozni a császármetszésre vonatkozó döntést.

  • Igazi vadhajtás, hogy vannak szolgáltatók, akik a szülés várható időpontját eleve egy héttel korábbra írják ki, így teremtve indítékot a beavatkozásra.

  • A legszörnyűbb pedig, hogy előfordul, hogy a társadalombiztosítással nem, vagy csak korlátozottan rendelkező családok nem tudják kifizetni a műtét (vagy más szülés körüli ellátás) árát. Viszont addig nem vihetik haza a kisbabájukat, míg valahogy elő nem teremtik a pénzt. Ez elfogadhatatlan, főleg, amikor azt látjuk, hogy külön alapítványt kellett létrehozni, hogy gondoskodjon az így akár végleg kórházban maradó kisbabákról.

Rövid szüléstörténet

Visszakanyarodva az általam kísért pár történetéhez… Ők egy nagyobb klinikán terveztek életet adni a gyermeküknek, de ott nem nagyon érezték, hogy törődnek velük – hacsak annyiban nem, hogy a korai burokrepedéssel beérkező kismamának nagyon hamar belengették a császármetszést.

Úgy döntöttek, hogy nem fogadják el a felkínált műtétet: indokoltnak sem érezték, féltek is tőle, és pénzük sem igazán volt rá. Visszamentek inkább a szülőotthon-szerű kisebb intézménybe, ahová korábban ultrahangra és gondozásra jártak.

Laza ismeretségben voltunk ezzel a párral, és az apa hívott fel bennünket, hogy lehangolt és ijedt feleségére ráférne egy kis biztatás, törődés és pozitív szemlélet, ezért megkértek, hogy “ugorjunk be” a klinikára. Azzal a meggyőződéssel indultunk, hogy babanézőbe megyünk, de meglepetésünkre kiderült, hogy az anya még vajúdik.

Egy udvari udvari szobában találtam őt, ahol a nyitott ajtón ki-be jártak a családtagok. Kiterjedt rokonságra kell gondolni, jelen volt a kismama édesapja és annak több felesége, valamint a kismama testvérei, unokatestvérei is, nők, férfiak, gyerekek vagyesen. Az egész egy színes társasági eseményhez hasonlított, aminek nem igazán volt a középpontjában a kismama… a jelenlévők élénk tásalgást folytattak, nevetgéltek, eszegettek, pakolásztak, míg a kismama a fal felé fordulva, szorongva viselte az összehúzódásokat. Időnként azért hozzá is odamamentek, pl. étellel kínálva őt. A kismama édesapja alkalmanként szintén bejött, és imádságot mondott a vajúdó nő pocakja felett.

20180424_171529.jpg

Az anyát kókuszvízzel itatgattam, nyugtató szavakkal bátorítottam, feszült combját és fájó derekát masszíroztam. Egy idő után a többi asszony is átvette ezt a jó szokást, s olyankor magukra is hagytam őket. De valahogy — ahogy később az anya megfogalmazta, a fordulópontokon mindig sikerült jelen lennem, és hatékonyan támogatnom őt.

A szülésznők nem voltak folyamatosan az anyával, időnként jöttek csak be a szobába, hogy megvizsgálják őt. Utána tájékoztatás nélkül, gyorsan és rutinszerűen végezték el a szükségesnek ítélt beavatkozásokat (pl. oxitocin bekötése). A kismama folyamatosan feküdt, mikor pisilésre bátorítottam, sem mert felkelni, mint kiderült, okkal — mikor jelezte az igényt, inkább ágytálat hoztak...

A kismama párja kezdett aggódni: a szülésznők nem beszéltek angolul, az apa nem beszélt indonézül; az anya pedig a vajúdás előrehaladtával egyre befelé fordulóbbá vált, és egyre inkább csak az anyanyelvén volt hajlandó megszólalni (kezdte kikapcsolni a felesleges racionális agytevékenységet, egyébként nagyon helyesen). Az előzetes felkészültségük sem volt nagy, így az apa egyre kevésbé értette, hogy mi is történik. Leginkább engem kérdezgetett, és bár a szakszemélyzettel ugye én sem tudtam kommunikálni, a szülés általános természetét ismerve tudtam segíteni őt.

A tágulás előrehaladtával az anya a szülőszobára került. Ide már csak a nagymamák és az apa tartott vele, és időnként engem is behívtak támogatni. Az apa egy idő után elment harapni valamit. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy kitolási hangokat hallok, és az orvos is érkezik, úgyhogy gyorsan hívtam az apát telefonon, aki a rendelését hátrahagyva épp időben érkezett, hogy lássa megszületni a kisfiát, aki végül vákuumos támogatással bukkant elő.

Folyamatos bőrkontaktust minden újszülöttnek…!

Az ajtó előtt ücsörögve láttuk, ahogy a baba a melegítőlámpa alatt, egyedül, bár nem sírva, tölti élete első 20-30 percét. Mikor behívtak (ekkor már a családommal kiegészülve) minket, hogy nézzük meg a kicsit, nem állhattam meg a kérdést az anya felé, hogy kéri-e a babáját. Minden fej a sertepertélő szülésznők felé fordult, hogy lehet-e, ők pedig vidáman mondták, hogy ‘boleh, boleh‘ (lehet, lehet). Egyszerűen a szülők és a nagymamák nem merték megkérdezni, a szülésznők meg elfelejtették mondani, hogy mehet a fiúcska a mamájához. Ekkor röviden mellre is került a baba, majd kézről kézre kezdték adogatni. Mi szeretettel elbúcsúztunk, de annak azért még tanúi voltunk, ahogy a tágabb család a szülőszobán megható, énekes vallási szertartással köszönti az újszülöttet.

Záró gondolatként had hozzak ide egy idézetet a fent említett Robin Lim-től: "Elkötelezett szószólója lettem annak, hogy a gyöngéd születés a megoldás korunk legégetőbb problémáira — megoldás, mely rögtön a bajok forrására hat." Nem lehet eléggé egyetérteni Vele!

Tags Szüléskísérés, Bali
← A dúlai kísérés helyzetéről egy szülész-nőgyógyász előadásának tükrébenA szülési terv →

POWERED BY SQUARESPACE.