A Heti Válasz július 17-én megjelent ‘Az elbocsátott szülésznő’ című cikkében Sziller István főorvos úr két költői kérdést tett fel a dúlákkal kapcsolatban. Ennek apropóján mi, a levelet jegyző dúlák, az alábbiakkal szeretnénk elősegíteni a válaszok megtalálását, a további kommunikációt, illetve a közös munkát.

– “Mondja meg, mi a szerepe a dúlának? - kérdezi a főorvos.”

– Olyan szülés körüli segítők vagyunk, akik személyes gondoskodással, folyamatos jelenléttel támogatjuk a családokat, igényük szerint, a várandósság–szülés–gyermekágy teljes időszakában. Ezen felül a saját szülésélményeinkből és a kísérésekből származó tapasztalatok, olvasmányok és képzések révén megszerzett információkkal szolgáljuk a kismamákat.

Az anyák testi-lelki jóllétét a várandósság alatt a lelki ráhangolódással, a lehetőségek, vágyak és szükségletek átbeszélésével segítjük elő. Rátekintünk az anya és a család aggodalmaira és örömeire, korábbi kapcsolódó élményeire és lehetséges erőforrásaira. E közös munka eredményeit a vajúdástámogatás óráiban is hasznosítani tudjuk.

A szülőszobán a többi kísérővel csapatmunkában, kizárólag a nem egészségügyi feladatokra fókuszálva tevékenykedünk:

megszakítás nélküli jelenléttel, igény szerinti rendelkezésre állással szolgáljuk az anyák és párjaik biztonságérzetét;
szeretetteljes lelki támogatással (pl. értő figyelem, megerősítés, biztatás, relaxációs technikák) járulunk hozzá a szülés hatékonyságához;
a testi komfortérzet növelésével (pl. masszírozás, borogatás, pozícióváltás segítése) vagyunk hasznára a természetes folyamatoknak;
segítjük a szülőpárt az egészségügyi információk megértésében, az informált döntés meghozatalában és képviseletében.
A gyermekágy időszakában a zavartalan együttlét biztosításával, a szoptatás és babagondozás támogatásával, a szülés élményéről való beszélgetés lehetőségével vagyunk jelen.

Gondoskodásunk nem pusztán kényelmi kérdéseket érint, hisz kutatási eredmények által is alátámasztott hozadéka a:

rövidebb, kevesebb beavatkozással és fájdalomérzettel megélt, biztonságosabb szülés;
“az én szülésem”-érzés megerősödése, a kiszolgáltatottság, kontrollvesztés érzésével kapcsolatos traumák csökkenése, mely hosszú távú megerősítő hatással van az anya és a család testi-lelki egészségére, a baba-mama-apa kapcsolatra, és a szüléssel való elégedettségen keresztül a gyermekvállalási kedvre is.

– “A választott orvos és a szülésznő az én munkatársam, rájuk tudok hatni, de mit tehetek az egészségügyi képzettséggel nem is rendelkező dúlával?

– A dúla is az anya meghívására van jelen a szülőszobán, az ő igényeinek nem medikális szemléletű támogatójaként tagozódik be az egészségügy alá-fölérendeltséghez szokott rendszerébe. A dúlai gondoskodás iránti anyai igény teljesülésére, a kísérők megválasztására törvényileg is biztosított a jog, így a szülőszobákon jelen voltunk, vagyunk és leszünk. A szülészeti ellátásban a szülést kísérők egymás kompetenciáit elismerve és tiszteletben tartva kell, hogy együtt dolgozzanak.

A kórház ugyan nem tilthatja meg az anyának, hogy kísérőt vigyen magával, de gyakran korlátozza a kísérők számát, jellegét vagy a jelenlétük folyamatosságát. A gyakorlat, mely választás elé állítja a kismamát, hogy férje, vagy dúlája kísérje-e be a szülőszobába, nem felel meg az AnyaBaba-barát Szülészeti Ellátás kritériumrendszerének; ellentétes a WHO 1996-os, normál szülésre vonatkozó ajánlásával, mely rögzíti: a természetes szülés ideális lefolyásához hozzá tartozik, hogy az anya maga választhassa meg kísérőit, és hogy ezek között legyen olyan személy, aki az anya mellett elkötelezett, folyamatos támogatás nyújt, egy “kis gyengéd, szeretetteljes gondoskodással".

Ha csak kényszerűségből tűrik meg a dúlákat, az anyák/babák szükségletei és jogai ugyanúgy sérülhetnek. A szülőszobai feszültség vagy konfliktus a szülő nőre terhelődik, ezért ilyenkor az anya védelmében a dúla inkább hátralép. E helyzetek megelőzésére szoktuk indítványozni a szüléskísérést megelőző találkozást az orvossal és a szülésznővel, mely alkalmat teremt az ismerkedésre és az egyeztetésre.

Mire lenne még szükség meglátásunk szerint?

Az anyai igényekre és a dúlák felé irányuló általános nyitottságra, érdeklődésre, majd szakmai párbeszédre. Kérjük, hogy az érintett felek (szülésznők, orvosok, intézményvezetők és politikai döntéshozók) olvassák, hallgassák a megszólaló hangokat, fogadják el a szakmai egyeztetésekre, konferenciákra, közös projektekre szóló meghívásokat! Reagáljanak, maguk is ismertessék kérdéseiket, aggályaikat, igényeiket és javaslataikat!

Arra, hogy minden fél elfogadja, hogy a szülő nőt és kisbabáját érintő kérdésekben a döntés a felelős szülőké; hogy az orvosi szakértelem ne kizárólagos döntési jogkört, inkább szakmai támogatást jelentsen az informált döntéshez.

Arra, hogy a kórházak hivatalos kommunikációjukban is kötelezzék el magukat az anyák szabad kísérőválasztáshoz való joga mellett, és ismertessék, hogy a gyakorlatban ez hogyan valósulhat meg.

Válaszokra az ellátással kapcsolatos további általános kérdésekre, mint például: Milyen általános és helyi protokollok, rutinok mellett zajlik a szülés? Hogyan biztosítják a mama-baba egységet?

Mi, dúlák, egymást kölcsönösen ismerő, elfogadó és tisztelő, kompetenciahatárokat betartó, egymástól tanuló szülés körüli segítők csapatmunkáját, partnerségét képzeljük el. Őszintén hisszük és reméljük, hogy az ebben a folyamatban is használt legfontosabb dúlai eszközeink: “két gondoskodó kezünk és szerető szívünk” hasonló fogadtatásra talál.

Az alábbiakban a Békés Dúlakör 6 hetes kistarcsai projektjének beszámolóját olvashatjátok. Mesélünk arról, hogy milyen az, amikor az anya és a dúlája a szülőszobán találkoznak először, hogy hogyan fogadták támogatásunkat az édesanyák, milyen tapasztalatokat szereztünk a kórházban, s hogyan látjuk az önkéntes segítségnyújtás lehetőségeit, létjogosultságát.

Magyarországon a dúlai szolgálatot jelenleg kizárólag egyéni felkérés útján lehet elérni; a felkért dúlával szülni pedig azokban a kórházakban (illetve otthon) lehetséges, ahol a szakszemélyzet részéről erre fogadókészség mutatkozik. Ezért volt egyedülálló az a megkeresés, amely a kistarcsai Flór Ferenc Kórház szülészet-nőgyógyászatának osztályvezető főorvosától, dr. Sipos Attilától érkezett Békés Emőke, a Békés Dúlakör vezetője felé. Hosszas szakmai és adminisztratív egyeztetés eredményeképpen végül 2014. tavaszán jött létre hat hetes közös projektünk. Ennek keretében a Dúlakör 13 önkéntes dúlája 48 kórházi szülést kísért. Ebből személy szerint én három szüléskíséréssel vettem ki a részem. A szülésznőkkel közös ügyeletben, azon édesanyák/családok mellett voltunk jelen, akik ezt szívesen fogadták. A projekt (melynek során kérdőíves adatokat és történeteket gyűjtöttünk/elemeztünk a szüléskísérésekről, illetve az anyai elégedettségről) nagyon sok élményt és tanulságot hozott.

Elégedett kismamák

A kérdőíves visszajelzés eredményei, a hálás mosolyok és ölelések, az azóta kapott fényképes köszönőlevelek mind-mind megmutatták, hogy az anyák igénylik és nagyra értékelik a dúlai jelenlétet. Bár az ügyeletben szült édesanyák nem igazán ismerték sem a dúlaság intézményét, sem az adott dúla személyét, a kísérést maximálisan pozitívan éljék meg. Természetesen számunkra is újfajta működésmódot jelentett, hogy előtörténet nélkül léptünk oda a kismamákhoz, de dúlai eszköztárunkból a megszakítás nélküli jelenlét, a folyamatos értő figyelem / megerősítés erejét így is teljesen ki tudtuk használni. Az első ottani kísérésemnél a kismama kb. öt perc után a következő kijelentést tette: "Maga itt a legjobb." Bár persze minden tőlem telhetőt megtettem érte, igazából ez nem "nekem" szólt, hanem annak a személynek, aki folyamatosan vele volt, és teljességgel neki szentelte értő figyelmét.

A bizalom létrejöttével a masszírozás, a borogatás, valamint az egészségügyi tájékoztatás megértésében nyújtott támogatás szintén jelentőssé vált a kismamák számára. A már említett konkrét kísérésben az anyuka összehúzódásai előző éjjel kezdődtek, reggel óta vajúdott a szülőszobán. Mikor este 19 órakor megérkeztem, energiátlanul, reményt veszítve, félelmekkel és fájdalmakkal küszködve feküdt az ágyon. A pozitív hozzáállás, dicséret, egy kis szőlőcukros feltáplálás, a folyamatos combmasszázs és a függőleges pozíciókban való támogatás voltak azok a fő eszközök, melyek hozzájárultak, hogy a 4 cm-nél elakadt folyamat újra lendületbe jöjjön, és a mama még aznap kezében tarthassa gyönyörű kisbabáját.

Jelenlétünket azok az anyák is szívesen fogadták, akik saját kísérővel érkeztek; ezekben az esetekben a kísérők számára nyújtott támogatásunk is felértékelődött. A fenti esetben a kismama rettentően aggódó édesanyja volt hálás a biztató szavakért, odatolt székért, a kezébe adott kendőért, amivel a lányát borogathatta. És az időért, amíg "rám bízva" a lányát, kimehetett fellélegezni, a kinn izguló édesapát tájékoztatni.

A projekt fontos eleme volt, hogy a kismamákat nem csak a szülőszobán támogattuk: megfordultunk a szülésfelkészítőn, az ambulancián, a túlhordással benn fekvők mellett az osztályon. Még hangsúlyosabb volt a jelenlétünk az utánkövetésben, a gyermekágyon: császáros mamáknak tudtuk megadni a lehetőséget, hogy a babájukkal lehessenek; segítettük a szoptatást és a babagondozás egyéb fortélyainak begyakorlását; történeteket, örömöt és bánatot hallgattunk és értettünk meg, és tettünk ezzel könnyebbé.

A szüléskíséréseken kívül két mamával éltem végig a prosztinos méhszájérlelés időszakát szülésük indításakor. Nekik elsősorban a tájékoztatás, s az egyedüllét enyhítése könnyítette ezeket az órákat.

Támogathattam örökbeadó kismamát is, szintén információkkal és pszichológiai jellegű segítő beszélgetéssel.

Orvosok, szülésznők, dúlák – formálódó viszonyok

Bár az osztályvezető meghívásának tettünk eleget, a dúlasággal kapcsolatos ismerethiány és az egyéni vélemények miatt vegyes volt a fogadtatásunk. A tőlünk telhető legnagyobb szakmaisággal, empátiával és bátorsággal igyekeztünk végezni a munkákat, amit részben megtűrtek, részben támogattak, néha pedig elismertek, és más kismamáknak is ajánlottak. A projekt során így remélhetőleg rácáfolhattunk néhány dúlákkal kapcsolatos előítéletre.

Voltak, akik problémásnak látták, hogy a dúlák „felelősség nélkül” mennek a szülésekhez, de jelenlétükkel befolyásolják annak menetét. Mi megmutattuk, hogy – bár orvosi értelemben vett felelősségünk valóban nincs – a saját szakmánk etikája és az anyák-babák jólléte iránti elköteleződésünk nagyon is komoly felelősségvállalást jelent. Ez egyben a garancia arra is, hogy ismerjük és betartjuk kompetenciahatárainkat: egészségügyi tevékenységet nem végzünk, nem véleményezünk, ezzel kapcsolatos döntéseket az anyák helyett nem hozunk. Ugyanakkor információkkal, kommunikációs és döntéshozatali technikákkal segítjük az édesanyákat kérdéseik megfogalmazásában és feltételében, majd döntésük meghozatalában: nem beszéltünk a kismamák helyett, de támogattuk őket, abban hogy hallassák a hangjukat.

Másoknak azt volt nehéz elfogadni, hogy a dúlák bizonyos szintű szakértelemmel rendelkező, de „külsős” tanúi a belső, kollegiális kórházi működésnek. Mi vállaltuk, hogy bizalmasan kezeljük a személyi információkat, és észrevételeinket korlátaink ismeretében, körültekintően tesszük meg.

Néhányan úgy érezték, hogy a dúlák „elhappolják” a munkájuk kellemes részét, és „bezsebelik” az érte járó szeretetet és hálát. (Önkéntes projekt lévén itt most nem merült fel, hogy az extra juttatást is.) Az ezzel kapcsolatos érzéseket igyekeztünk megértéssel kezelni, hiszen láttuk, hogy azok sokszor a rendszerből (ügyeleti rendelkezésre állás; egy szaksegítőre jutó sok szülő nő; adminisztrációs és egyéb pluszfeladatok); a szaksegítség képzettségének és céljának jellegéből, illetve a hierarchikus működésből fakadnak.

Tudjuk és megtapasztaltuk, hogy a szülés nemcsak medikális esemény, hanem életre szóló élmény, mely megváltoztatja a család és a családtagok életét. Jelentős hatással van az anyai önértékelésre, a kötődés megalapozására, a baba testi és lelki egészségének jó indulására (pl. a szoptatás megalapozásán keresztül) – hogy csak néhány fontos területet említsünk. A családoknak szüksége van a szakértő egészségügyi ellátás biztonságára, emellett pedig fizikai és érzelmi támogatásra: érintésre, megtartásra, információra, megerősítése, tiszteletre, nyitottságra és szeretetre is. Mindezt csapatmunka-szemléletben kaphatják meg leginkább. Ennek kialakítására ugyan kevés volt az együttműködés hat hete, de sokat tudtunk meg arról, hogy a jövőben mivel segíthetjük elő (pl. a szerepek tisztázása, kétoldalú kommunikáció, egymás támogatása). Okkal reméljük, hogy az együttműködésben közösen eltöltött idő, illetve az általunk készített, projektet elemző tanulmány eredményei pozitív hatással voltak az osztály mindennapos gyakorlatára. Mi, a magunk részéről biztosan rengeteget tanultunk (pl. önismeretünkkel, teherbírásunk felmérésével kapcsolatban, vagy az esetmegbeszélés fontosságáról) és fejlődtünk, emberileg és szakmailag egyaránt.

Lehet-e az önkéntes projekt lezárása után dúlával szülni Kistarcsán?

A rövid válasz az, hogy igen, lehet, egyéni felkérés és díjazás alapján, amennyiben a kismamának van fogadott orvosa, aki ezt az igényét támogatja. A kicsit hosszabb válasz részletesebb, és több oldalú...

A kórház részéről a szülészet osztályvezetője nyitva hagyta az ajtót a dúlával szülni kívánó anyák előtt, de csak akkor haladhatunk át rajta együtt, ha van felkért orvos, aki odabenn vár minket. Ezt a döntését a főorvos úr az osztályon dolgozók vegyes hozzáállásával, a felelősségi körökkel, valamint időmenedzsmenttel és anyagiakkal kapcsolatos megfontolásokkal indokolta.

Mi a hozzáállás részünkről, vagyis dúlai oldalról? Ezt a kérdést eleve helyénvalóbb anyai oldalra fordítani, hiszen mi ott, akkor és abban kísérjük a minket megkereső édesanyákat, ahol ők vannak, és amiben ők kívánják. Ha tehát egy kismama a kistarcsai kórházban szeretné világra hozni kisbabáját, akkor először is kísérjük abban, hogy megtalálja a számára leginkább megfelelő és támogató szaksegítséget. E mellett az ezzel kapcsolatos informált döntés meghozatalában is segítjük: megosztjuk a rendelkezésünkre álló információinkat (pl. a modern, káddal, labdával felszerelt szülőszobákról; az általában fekve/félig fekve zajló, aktívan vezetett kitolási szakról; a rutinszerű gátmetszésről első szülők esetén; vagy a nagy örömmel újra megnyitott újszülött-intenzívről). Átbeszéljük az anya számára fontos kérdéseket; biztatjuk, hogy tegye fel ezeket a megfelelő személyeknek is; és igény szerint együtt gondolkozunk a válaszokról. Amennyiben minden körülmény és résztvevő közt létrejön az összhang, már ismerős falak és segítők közt folytatjuk a kísérést a szülés során is.

Lesz-e még hasonló önkéntes programunk?

Nagy örömünkre szolgált, hogy olyan anyák mellett voltunk jelen, akik másképp nem részesültek volna dúlai támogatásban, és hogy belülről kapcsolódhattunk az ellátó rendszerhez. Segítő szándékunkat és a projekt során szerzett sok tapasztalatot boldogan kamatoztatjuk a jövőben: a megfelelő feltételek és előkészítés esetén, a felénk nyitott partnerekkel szívesen együttműködünk, és visszük dúlatáskánkat, vagy ami talán még fontosabb: a fejünk, a szívünk, a lelkünk és a két kezünk.