A szülési terv egy dokumentum, melyben várandós nőként leírhatod a szüléssel kapcsolatos vágyaid, elképzeléseid. Leírhatod, milyen ellátásra vágysz, hogy történjenek körülöttetek a dolgok. A továbbiakban arról olvashatsz, milyen dilemmák övezik a szülési terv “használatát”. Majd megtudhatod, hogy mit nyerhetsz a szülési tervvel, és hogyan kerülheted el, hogy a kívánttal ellentétesen süljön el a dolog. Ha úgy döntesz, tervet készítesz, gyakorlatias tanácsokat is találsz a megfogalmazáshoz.
Tervezhető-e a szülés?
Néhányan vitatják a szülési terv létjogosultságát, vagy legalábbis nem tartják szerencsésnek az elnevezését. Valóban nem alaptalan a felvetés: tervezhető-e egyáltalán a szülés? Bizonyos értelemben nem, hiszen egy élettani folyamatról beszélünk, ami a természet törvényei szerint, a maga útján halad. A szülés ugyanakkor lelki, szellemi és társas esemény is, amit a szülő nő környezete és a szülés módja is befolyásol. Ezek a tényezők (melyek ráadásul kölcsönhatásban állnak a testi folyamatokkal) sok választási lehetőséget kínálnak, amik mélyen személyesek. Így teljesen jogos tervezésről beszélni velük kapcsolatban.
Emberi jogi megfontolások
Már csak azért is képmutatás lenne azzal elutasítani a szülési tervet, hogy a “szülés nem tervezhető”, mert az ellátásban mindig van “terv”. Úgy hívják, hogy protokoll. Csak épp az nem egy előzetesen átbeszélt, közösen kimunkált elgondolás, és nem, vagy nem feltétlenül a szülő nő számára fontos dolgokat fedi le. Ilyen módon nem tud reagálni az adott nő/család egyéni igényeire. Ha pedig az ellátás kifejezetten akaratuk ellenére való elemeket tartalmaz, az szülészeti erőszakhoz és traumatikus szülésélményhez vezethet. De nem kell ilyen messzire mennünk: az anyák kompetencia-érzetében mindenképp kiemelt fontosságú, hogy ebben a személyes és érzékeny időszakban saját kezükbe vehessék az irányítást a szülésük és a testük felett, és a megfelelő információk birtokában maguk hozhassanak döntéseket.
Az informált döntés az orvosi etika és az emberi jogok szerint is központi jelentőségű alapelv. A szülési terv az informált döntés kinyilatkoztatásának egy általános, formalizált, szülés előtt rögzített módja – ezért fontos iránymutató az ellátásban, a beleegyező nyilatkozatok méltó párjaként. Nem kötelező persze szülési tervet készíteni: ha szóban vázolod az elképzeléseidet, adod / nem adod / vonod vissza a beleegyezésedet, az ugyanakkora erővel kell bírjon. Az előny a terv elkészítési folyamatában rejlik, illetve lehetnek olyan esetek, amikor szerencsés, hogy az “... írás megmarad”
Ha van szülési terved, természetesen azt is szükség szerint, rugalmasan változtathatod, hisz lehetséges, hogy éles helyzetben másképp szeretnél valamit, mint ahogy előzetesen elgondoltad. Lehetséges például, hogy kedvenc helyed a tenger, és vízben szülést képzeltél el magadnak, ehhez képest a kád szűkösnek, a pára kellemetlennek vagy a víz idegesítően csobogónak bizonyul. Hasznos, ha lélekben rugalmas, kommunikációban tudatos maradsz, kijössz a kádból, és megkeresed a számodra legkellemesebb helyzetet.
Mire jó a szülési terv?
Az egyik legjelentősebb haszon magában a folyamatban rejlik, amiben a szülési terv elkészül:
Alaposan megismerkedünk a választási lehetőségekkel és azok következményeivel, információkat gyűjtünk, és egyre inkább képessé válunk az informált döntésre.
A felkészültség növeli a biztonságérzetünket, segít további kérdéseket feltenni, illetve tisztázni az esetleges félreértéseket és konfliktusokat.
Gondolhatnánk, hogy felesleges belemennünk a részletekbe -- a szaksegítők azok, akik a szüléshez értenek, és ők úgyis anya és baba érdekeit szem előtt tartva cselekszenek. Nos, a WHO többek közt azért javasolja szülési terv készítését, mert megfigyelték, hogy csökkenti a rutin beavatkozások számát. Feltételezzük, hogy az ellátás mindig egységes, naprakész és bizonyíték alapú irányelvek alapján történik. A tapasztalat viszont az, hogy sok esetben inkább a szokásrend az uralkodó, mely eltérő lehet megyénként, kórházanként, és orvosonként, sőt azok jobb vagy rosszabb napjain is. Érdekek (pl. perektől való félelem) és lehetőségek (mint az eszköz- vagy időhiány, az ismeretek elavultsága vagy a kiégés) befolyásolják az ellátás napi menetét. És még ha minden körülmény pozitívan is áll össze, az ellátás nem lehet számunkra ideális anélkül, hogy magunkra szabnánk.
Azzal, hogy az az elégedettség érzésével kísérve az ideális szülésünk képét dédelgetjük és árnyalgatjuk magunkban, valószínűbb, hogy az valóra is válik.
Ugyanakkor a tájékozódással az elképzeléseink realisztikussá válnak, így csökken a csalódás esélye. Ha pedig esetleg nemkívánatos események következnének be, akkor is meg tudjuk őrizni viszonylagos nyugalmunkat, és használni tudjuk az irányjelzőket a legjobb stratégia kiválasztásához.
Szülés körüli kívánságaink összefoglalója e mellett arra is kiváló eszköz, hogy kommunikáljunk a minket segítőkkel:
A szülési terv kiindulópontja lehet a párbeszédnek a szülészeti ellátókkal.
Láthatjuk, hogyan reagálnak arra, ha megvannak az elképzeléseink a dolgokról. Megfigyelhetjük, hogy szívesen és részletesen reagálnak-e kérdéseinkre, terveinkre, vagy esetleg elintézik egy kézlegyintéssel, “majd meglátjuk”-kal ezeket.
Kiderülhet, hasonló elveket vallunk-e a szülésről.
Megnyugodhatunk, ha azt halljuk, hogy az általunk elképzeltek egyeznek az intézmény/ellátó általános gyakorlatával. Ha pedig kiderül, hogy mégsincs így, idejében tudunk testhezállóbb megoldást választani.
Preferencia listánk átbeszélése a szolgáltatót is segíti, hogy megértse, mit, miért szeretnénk, így céljaink megvalósításához személyre szabott segítséget, tanácsot kaphatunk.
Praktikusan
Fontos, hogy értsd, milyen választási lehetőségeid vannak a szülés során, és mely választások milyen következményekhez vezetnek. Ebben segítségedre lehetnek a (független) szülésfelkészítők, szakirodalom olvasása, egyéni konzultáció pl. bábával vagy dúlával. Szintén hasznos lehet más nők tapasztalatait meghallgatni, pl. helyi baba-mama csoportokban, de vedd figyelembe, hogy ami nekik szuper módon bevált, az nem biztos, hogy hozzád is illik.
Remek, ha nagyjából átlátod, mit mond az aktuális tudomány a szülés körüli jó gyakorlatokról. Ugyanennyire fontos látnod és érezned, hogy neked személy szerint mire van szükséged. Mi segít át, ha nehéz? Hol feszül, és hogy megy az ellazulás? Mitől vagy komfortosabb a testedben? Mi nyugtat meg, ha aggódsz; hogy küzdesz meg a félelmeiddel? Az ilyesfajta kérdésekre a válaszokat lehet, hogy önmagadba mélyedve, meditálva; a pároddal vagy édesanyáddal beszélgetve; a természetben sétálva, a jógateremben vagy egy medencében találod meg.
Ha van fogadott orvosod és/vagy szülésznőd, velük át tudod beszélni a tervedet. De hová fordulhatsz, ha az ügyeletben szülést választod? Kérhetsz egy beszélgetést a szülőszoba vezető orvosával vagy szülésznőjével, vagy ha előre tudod, hogy nem bevett gyakorlat, amit szeretnél, az osztályvezetővel. Általánosabb kérdéseidet a kórházi szülésfelkészítőn vagy a szülőszoba látogatáson is felteheted.
A baba megszületése utánra vonatkozó terv más szakembert is érinthet, nemcsak a szülészt vagy a szülésznőt. Fontos, hogy ők (csecsemős, neonatológus) is megismerhessék elképzeléseidet.
Legkésőbb a kórházba érkezéskor is átadhatod a tervedet. Hasznos lehet akár több példánnyal is készülni, ha pl. esetleges műszakváltáskor elkavarodna a dokumentum, vagy több munkatárs egyszerre szeretné olvasni. Célszerű, ha a terved csatolják a dokumentációdhoz, aminek a tényét jelezheted a beleegyező nyilatkozaton is.
Mivel jó eséllyel Te sok minden mással is el leszel elfoglalva..., szerencsés, ha a téged a szülésre elkísérők is jól ismerik a tervedet, hogy támogathassanak a megvalósításában.
Tartalomhoz a forma...
Ahogy az elégedettségre okot adó szülés, úgy a szülési terv is mindenkinek egyéni. Nem szükséges sablonokat követni, bátran válassz címet, külalakot, stílust szabadon. Lehetsz formális, érzelmes vagy vicces; írhatsz folytonos szövegű levelet, felsorolásokból álló emlékeztetőt, használhatsz ábrákat, képeket vagy a fentiek keverékét. “Beszélhet” akár a kisbaba is.
Részletesség: két mondatos és két oldalas terv is lehet hatékony. Sőt, az is, amit oda sem adsz, csak magadban “viszed”.
Mindenesetre, ha a részletesebb kifejtés, hosszabb forma áll közel hozzád, törekedj arra, hogy átlátható legyen. Emeld ki a tételmondatodat, és különítsd el a legfontosabb személyes részleteket. Tagolhatod a tervet a szülés szakaszai szerint, vagy útelágazások mentén (pl. készíthetsz külön tervet az ideálistól eltérő forgatókönyvvel).
Könnyebb cselekedni a kívánatost, mint pusztán kerülni a “rosszat”. Ahol lehet, fogalmazz pozitívan, mert nehezen befogadhatóvá, akár ellenségessé is válhat a szöveg, ha minden mondat úgy szól, hogy mit NE. Ugyanakkor légy bátor elutasítást is megfogalmazni ott, ahol az kiemelten fontos számodra. A kedvesség együtt járhat a határozottsággal.
Gyermekágyas terv
A szülés egy nagyon fontos kapu, nagy dolog áthaladnunk rajta. De ahová a baba megszületésével érkezünk, legalább annyira izgalmas világ.
Az új terepen való navigáláshoz is jó, ha rajzolunk egy előzetes térképet, melyet szükebb és tágabb családunkkal, környezetünkkel egyeztethetünk — de ez már a következő blogposzt témája lesz…